Ismét egy kis véleményfejtegetős bejegyzéssel érkeztem, amelyben a történetek apró, számomra igenis zavaró részleteiről írok.

(Az előző hasonló bejegyzést itt találod.)

Már a bejegyzés elején leszögezném, hogy nem akarok általánosítani, és nem akarok senkit megbántani. Akinek nem inge, ne vegye magára. Azt sem állítom, hogy én olyan hiper-szuper  író vagyok. Mert nem. 

A nyomi lány összejön a suli legmenőbb pasijával. Ismerős ugye? Minden második történetben és könyvben azt olvassuk, hogy bárki is legyen a főhős, mindig összejön azzal, aki tetszik neki. Mert persze az adott személy is viszonozza az érzéseit. De tényleg ezt kell olvasni?Sajnos ez nem a valóság. Mert hiába vagy szerelmes a legszexibb fiúba, ha te nem vagy vele egy súlycsoport, akkor igencsak kicsi az esélye annak, hogy ti bármikor egy párt alkossatok. Tudom, tapasztaltam. Mert nem vagyok se szép, se csinos, a rajongásom már az elején kudarcra volt ítélve. Igen, barátok vagyunk, de attól még fáj. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már szívesen olvasnék valami életszagúbb történetet, aminek nem kell feltétlenül happy enddel végződnie.

A következők a szélsőségek. Két véglet van: valaki vagy hiperszexi vagy duci. Sosem olvastam még olyanról, akinek csak a combján van egy kis felesleg, aki nincs elhízva, de nem is sovány és még sorolhatnám. Valaki vagy nagyon okos vagy nagyon hülye. Ritka az olyan szereplő, aki mondjuk átlagos tudású. És ez zavar. Mert hahó, a világon nem csak ez a két fajta ember létezik. Ez nem csak a blogokra, de a könyvekre is vonatkozik.

Tájékozatlanság. Borzasztóan idegesítő tud lenni, ha valaki olyan témához nyúl, amiről halvány lila gőze sincs, legyen ez a homoszexualitás, a szexuális élet, a gyereknevelés, a bántalmazás, a különböző mentális és fizikai betegségek, vagy bármi, akár egy kismacska születése vagy egy lőtt sebbel járó fájdalom. Ha írsz és nincs tapasztalatod valamiről, inkább nézz utána. 

Ennyi voltam mára, Eszti balra el.