Fülszöveg 

 

A ​becsvágy hajtja. 

A küzdelem élteti. 

Borító 

 
Szépen illik a korábbi kiadáshoz, reprezentálja a címet, a színeket is jól eltalálták. A betűtípus nekem nem a kedvencem, de persze nem is ez a legfontosabb.

Szereplők

Na itt kezdődnek a bajok... Kezdjük a főszereplővel, Coriolanus Snow-val. Egyszerűen képtelen voltam vele együttérezni. Még amikor elesett volt, akkor is volt benne valami, ami miatt a szimpátia egyetlen szikrája sem lobbant fel bennem. Talán az, ahogyan gondolkodott. Mert hát mondhatjuk, hogy a történések sora formálta őt zsarnokká, de valójában már a legelső oldaltól kezdve figyelemre, hatalomra, elismerésre vágyott, és habár ezt a társai nem vették észre (hiszen Snow egész élete egy színjáték, egy hazugság volt), én, az olvasó, aki ismerem a gondolatait, minderről tudtam. Talán még ő maga sincs tisztában azzal, milyen ember valójában.
Lucy Gray Baird. Hjajj, szegény kislány, aki kígyót dob valakire az aratáson, aztán persze mindenkit elkápráztat csodás énekével és még a békeőrök sem állítják le. A lány szintén nem lopta be magát a szívembe. Volt benne valami természetellenes, valami furcsa... És aztán ott volt az ő és Snow kapcsolata, ami elméletileg mély és érzelmes volt, de valójában egészen sokáig arról szólt, hogy a fiú kihasználja a covey-t, hisz csak így volt esélye egyetemre menni.
Meg kell még említeni Sejanust is, a fiút, aki a második körzetből került a kapitóliumba. Vele még valamelyest együtt is tudtam érezni, de...

Cselekmény

A történet tehát a tizedik éhezők viadalának idején játszódik, ahol Snow mentor lesz, a tizenkettedik körzet női versenyzőjét kapja meg. A hangsúly a kettejük kapcsolatán és persze a viadalon van, a hatvan évvel későbbi játékokhoz képest egyébként ez a verzió még gyerekcipőben jár. Maga a történet egyáltalán nem kiszámítható, inkább csak eleinte lassú folyású.
Tény tehát, hogy borzalmasan lassan indul be, az első száz oldal után úgy voltam vele, hogy nem folytatom a könyvet. Aztán erőt vettem magamon, tovább rágtam az oldalakat, és egy idő után azt vettem észre, csak úgy repülnek a lapok. A vége nekem kicsit lapos lett, de összességében a cselekmény az egyik legnagyobb erőssége a könyvnek. Tetszett, hogy megjelent benne a dalrészlet, amit A kiválasztott című kötetből már ismerünk, és a dalok/balladák úgy általában feldobták az egyébként komor hangulatú könyvek - na nem mintha ezek mindig olyan vidám témákat pedzegettek volna. Ennek ellenére kifejezetten idegesítettek Snow kommentárjai az egyes balladáknál.
Ami nekem hiányzott, az az, hogy Snow hogyan lett elnök, miért lett zsarnok. Amit a könyvben hosszú hosszú oldalakon ecsetel az írónő, az nem előzménytörténet, csak egy kis részlete az egésznek. Ezzel nem lett volna gond, de engem személy szerint jobban érdekelt volna a teljes történet, innentől egészen a vezetői székig. Ráadásul mi lett Tigrissel? Miért romlott meg ennyire a kapcsolatuk?

Összegzés

Molyon öt csillagból négyet adtam rá, az én mércémmel ez egy reális értékelés (talán még túl kedves is egy kicsit). Ez a könyv nem rossz, de még azt sem mondom, hogy vannak hibái. Egyszerűen nekem vannak vele problémáim, de ez csak az én szubjektív véleményem. Az eredeti trilógiát újra fogom olvasni, de ez a könyv nálam erősen egyszeri kategória. Viszont szépen mutat a könyvespolcomon.

Eszti