A Z generáció tagjai a Wikipédia szerint 1995 és 2010 között születtek. Őszinte leszek: gyűlölöm, hogy ebbe a generációba tartozom. Nem azért, mert olyan szar gyerekkorom volt. Azért, mert a tőlünk fiatalabbakkal együtt kezelnek minket, általánosítanak, holott már köztünk és az egy évvel alattunk járó évfolyam közt is hatalmas különbségek vannak.
!Én nem szeretnék általánosítani, akinek nem inge, ne vegye magára!!

A korábbi őszintén bejegyzésektől eltérve most nincsenek bekezdéspontok. Itt egyik dolog a másikba folyik, lehetetlen elkülöníteni egy dolgot. Kezdjük azzal, ami inspirált arra, hogy a bejegyzést megírjam.
Történt, hogy felnéztem a blogger fiókomra Facebookon (hiba volt) és csupa 12-13 évessel vagy fiatalabbal találtam magam szemben. A csoportokban, az idővonalamon, mindenhol. Megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy senkit ne bántsak meg. Ó, nem, nem megy. Azoknak a lányoknak (és fiúknak) hatalmas százaléka elképesztően flegma, utcalányos, buta, tiszteletlen. Nem leszek álszent: nekem is volt ennyi idősen Facebookom. DE! Nem lógtam rajta 0-24, nem voltam benne semmilyen csoportban, egyedül játékra használtam, meg hogy Monster High képeket nézegessek. Nem töltöttem fel képeket (nem is tudtam, hogy kell), nem pofáztam. Csendesen elvoltam. Ezek a lányok úgy viselkednek, mintha legalábbis istennők lennének. A 12 yrs és a single szavaknak muszáj szerepelniük az Instagram fiókok bemutatkozásánál (!) és az internetes legjobb barát kereső posztoknál (!!). Ja, ez utóbbiaknál az is, hogy az illető nem használ ékezeteket, lányoknál inkább fiú írjon és az illető nem tud helyesen írni. Kérdem én: mi, akik 2002 előtt születtünk, mikor csináltunk ilyeneket? Egyáltalán, hol jutott eszünkbe ennyi idősen Instagramot, Snapchatet használni? Snapchatem a mai napig nincs, az Instát a blogolás miatt hoztam létre fuckin' 16 évesen. Aztán jött az új őrület, a Musical.ly. MIÉRT? Miért jó nézni, ahogy valaki tátog egy dalt? Nem azt mondom, ezek között is találni kreatív dolgokat, amiket szívesen nézünk, ha feldobja a YouTube, vagy épp az Insta. De az a korosztály és réteg, akiről most írok, egyáltalán nem kreatív. Nem, ők anyuci és apuci pénzén kisírták a legújabb iPhone-t, a legmenőbb tabletet, a legerősebb számítógépet, konkrétan ezeken nőnek fel. Már hozzánk is begyűrűzött az internet, de amikor én először használtam internetes számítógépet, akkor nagyjából kilenc-tízéves voltam. Addig dobozmonitor volt, olcsó PC játékokkal, amik fejlesztették a kreativitást, az ügyességet. De volt matekos PC játékom is. És minden nap maximum egy óra gépezés járt nekem. Ma ezt már nem tudom tartani, mert a sulihoz napi szinten használnom kell az internetet, ami nem is baj. De kíváncsi lennék, ők hányszor ülnek le azért a géphez, hogy valamit tanuljanak, hogy megírjanak egy több oldalas esszét (mondjuk ezeket nekünk is kézzel kell írni hál' Istennek), hogy utánanézzenek valami értelmes információnak és ne a lövöldözős idióta játékkal játsszanak vagy egymást oltogassák a Facebookon. Ami elindította a bejegyzés írását, az is egy ilyen incidens volt. Egy kislány feltöltött pár képet a közösségire, néhány (feltehetőleg) osztálytársa pedig kommentelt:
"Fujj, veled egyik se."
"Szánalmas"
"De mrt komentel a sajat kepe ala?"
"Ki ez a ronda lány?"
Egy pillanatra megsajnáltam a lányt, mert tudom, mennyi szar a mentális bántalmazás. Másrészt ha nem tölt fel semmit Facebookra, TALÁN ezek se történnek meg.
A különböző idézetes meg nem tudom milyen oldalak a következő napirendi pont. Imádom, hogy ezeket olyanok szerkesztik, akik nem tudnak írni. Nem, nem helyesen nem tudnak írni, konkrétan egy összetett magyar mondatot nem tudnak megfogalmazni. De "képet szerkeszteni", na azt tudnak. Igen, egy netről halászott képre rárakják ugyanazokat a szövegeket, miközben gátlástalanul oltogatják egymást, hogy ennek az "oldinak" az adminja nem megbízható, írják, hogy nincs "af" (vajon tisztában vannak vele, hogy ez a rövidítés az angolban mit jelent?), hogy "lájk csb xy" és hasonlók. Én pedig mindig azt érzem, hogy ezer meg ezer agysejtem pusztul el ezeket olvasva.
Főleg, mikor jelöltjeink írásra adják a fejüket. De nem ám azok a fiatalok, akik még értenek is hozzá. Nem, azok, akik mindenféle korhatáros szarokat alkotnak. Erről egy korábbi bejegyzésben írtam, a linket itt találjátok.
Vannak, akik belátják, az írás nem nekik való. Helyette YouTube csatornát indítanak, mert hát az milyen menő. A múltkor sminkvideót akartam keresni (szégyen, nem szégyen, majdnem 17 évesen a szempillaspirálnál, a szájfénynél és némi korrektornál nem jutottam tovább), és a találatok 70%-a kislányok videói voltak. Nyáron unatkoztam, gondoltam kidekorálom a füzeteimet, beírtam ugyanide, hogy Vissza a suliba DIY. A tendencia hasonló volt. Na ekkor döntöttem úgy, hogy inkább Pinteresten inspirálódom. Csak azt nem tudom, hogy a szülők ezeket hogy engedhetik? Vagy nem is tudnak róluk?
Azt hiszem, már csak egy dolog maradt hátra: a fangirl-ök. Nem a normális fanok, akik csendben hallgatják a kedvenc zenéiket, nem is azok, akik hatmilliószor nézik meg a kedvenc színészük filmjeit. Ezek azok a fanok, akik mindent jobban tudnak a többi rajongónál, akiknél nincs nagyobb rajongó, akik shipelnek mindenkit mindenkivel (miért??), akik leoltják az új fanokat, hogy ők valójában nem is igazi rajongók. És szegény normális rajongóknak őket is el kell viselni. Nem véletlen hallgatok rétegzenét xD.
A fuckboyokról ódákat lehetne zengeni. Itt most nem a tehetséges sminkes fiúkról vagy a homoszexuálisokról van szó (szó sincs róla, velük abszolút semmi bajom, bár nyilván az előbbi szokatlan, de na). Ezek azok a kisfiúk, akik jobb nők, mint én valaha is leszek. Akik többet szelfiznek, többet foglalkoznak az öltözködésükkel és a tökéletesre lőtt sérójukkal, mint egy nő. Akik (nem vicc, láttam ilyet) saját félmeztelen képüket állítják be a telefonjukon háttérképnek. Erről nem szeretnék többet írni.
Sajnálattal veszem észre, hogy a digitális világ teljesen beszippantja a fiatalokat. Amikor már a babakocsiban a kisgyerek a telefonon néz videót, míg anya telefonál egy másik mobilon. Amikor az étteremben nincs beszélgetés, mert mindenki a mobilt nyomkodja, a kicsik meg valami mesét néznek a tableten. Könyörgöm, az én első telefonom a híváson kívül semmire nem volt jó, a gépemet meg 14 évesen kaptam, mikor a közös tönkrement. Jelentem, azóta is ez az egy laptop van a háztartásban, ahol hárman vagyunk. Ezek a gyerekek már nem játszanak egymással, nem esznek homokot, nem Legóznak (ja, de, olyannal, amit egyszer kiraksz oszt' csókolom, nincs benne más lehetőség), nincs fogócska, bújócska, semmi! A tablet, az xBox, a telefon, a számítógép. A kisebbik unokatestvérem már nem nyit képzeletbeli éttermet, varrodát, nem rendezi be a saját szobáját, hogy aztán a másik szobában lévő testvérével eljátsszák, hogy szomszédok. És ez szomorú.
Szerencsére vannak olyan gyerekek, akik még igazán gyerekek, akik nem az interneten szocializálódnak, akik olvasnak, foglalkoztatókat oldanak meg, játszanak a barátaikkal, akik igazán élnek. Véleményem szerint rajtuk a világ szeme. Meg rajtunk, akiknek még volt gyerekszobája és gyerekkora.
Kedves 2000 eleji és előtti Z generáció! Most hozzátok szólok. Változtassunk, mert azt mindenkinek látnia kell, hogy ez így nem jó! Menjetek el kirándulni, futni, rakjatok ki egy puzzle-t, főzzetek, süssetek, csináljatok valamit, ami offline! És vonjátok be a kicsiket is, mert nekik is látniuk kell, van más is a számítógépen kívül! Más, ami talán még jobb is! Az internet nem gonosz. A számítástechnikai eszközök jók és szükségesek. De csak egy bizonyos szintig.

Eszti