Igenis nehéz elfogadni önmagunkat. Hosszú út vezet odáig, hogy a tükörbe nézve azt mondjuk: szeretem, amit látok. Pedig ennek természetesnek kellene lennie. A legnagyobb probléma, hogy önmagunkat másokhoz hasonlítjuk, ezáltal magunkról egy hamis testkép alakul ki. Jobb esetben ez nem befolyásolja mindennapi életünket, rosszabb esetben rosszul érezzük magunkat, mikor kilépünk otthonunk ajtaján. És akkor még finoman fogalmaztam. Legszívesebben elbújdosnánk, egy zsákot húznánk magunkra és nem mutatkoznánk emberek előtt, mert nem olyanok vagyunk, amit látni szeretnének. Vagy mi szeretnénk azt látni?

A körülöttünk lévő embereket baromira nem érdekli, hogy nézünk ki. Jó, vannak kivételek, de ők meg is érdemlik. Azok, akik ismernek, tudják, nem a külsőnk számít, nekik úgy vagyunk tökéletesek, ahogy, akik nem ismernek, azoknak a véleménye meg nem számít, ha nem is akarnak megismerni minket.

A hamis testkép vezet az étkezési zavarokhoz is, melyeket most nem tárgyalnék részletesebben, és a mentális, lelki eredetű problémákkal is kapcsolatban áll. Ahogy az is, ha nem úgy eszünk, mozgunk, ahogy azt valójában szeretnénk. Mindkettőre oda lehet figyelni, lehet és ajánlott egészséges életmódot folytatni egészen addig, amíg az örömet okoz nekünk. Mihelyst valamelyik nyűgöt jelent, azonnal abba kell hagyni. Egy csalós napba pedig még senki nem halt bele és nem attól fogod visszakapni a régi alakodat, ha egyetlen egy nap megeszel x mennyiségű pizzát/sütit/akármit. Nem fognak eltűnni az izmaid, ha egy nap nem edzel. Ha nem esik jól, ne erőltesd. Én személy szerint szeretek edzeni, de néha már nincs hozzá energiám - olyankor inkább mást csinálok.

Például kirándulhatunk a családdal [Saját kép]

Ne azért változtassunk, mert úgy érezzük, mások elvárják. Azért tegyünk valamit, hogy mi boldogok legyünk. Mert ez a legfontosabb, hiszen ha mi boldogok vagyunk, azt a környezetünk is megérzi. 

Önbizalmat kell építenünk, megtanulni szeretni magunkat és büszkén végigsétálni az embertömegben. Erre nincs recept, ha lenne, valaki velem is megoszthatná. Mert mindez elméletben és leírva nagyon jól hangzik, de a gyakorlatban sokkal bonyolultabb, nehezebb, és iszonyat sok erő kell hozzá. Aki hasonló cipőben jár, ezt pontosan tudja. Mihelyst egy lépést előre teszünk, látunk egy képet egy tökéletesre retusált modellről és két lépést teszünk hátra. Mint egy soha véget nem érő körforgás, lépegetünk az önelfogadás téglával kirakott útján és nem haladunk semerre - kivéve, ha tudatosítjuk, hogy amit az interneten látunk, nem mindig a valóság.

Nincs tökéletes testem - nem hordhatok feszülős ruhát? Rövidnadrágot? Fürdőruhát? Bikinit? Haspólót? Fuck yourself. Azt viselünk, amit szeretnénk, amiben jól érezzük magunkat. Ha bő pulcsit, akkor azt, ha feszülős topot, akkor azt. Senki nem szabhatja meg, mit viselünk, csak a saját korlátaink befolyásolnak minket. Én néha elképzelni se tudom, hogy közsszemlére tegyem a hasam, máskor meg örömmel viselek szűk pólókat.

Strandon is jártam [Saját kép]

Ez az egész nem csak az alakunkról szól, hanem minden más részletről is. A szeplőkről, az anyajegyekről, a furcsa alakú körmökről, a hajunkról, a szemünkről, a szemüvegről, a fogszabályzóról, a fűzőről, etc. Ezek hozzánk tartoznak, sok esetben nem tehetünk ellene semmit. És ezektől vagyunk szépek, egyediek.

A smink megint egy másik tészta, én nem értek hozzá, így ezt a témát szintén hanyagolnám. Szerintem a nem túlzásba vitt smink épp olyan szép, mint mikor egy csepp alapozó, szemfesték, rúzs nincs egy lányon.

Ez az egész most még aktuálisabb, hiszen napokon belül újra beülünk az iskolapadba, és mind tudjuk, a gyerekek, fiatalok a legkegyetlenebbek. Ha nekik valami nem tetszik, azt kíméletlenül kimondják. És akiket nap mint nap látunk tökéletes testtel, nem javítanak a helyzetünkön. Ők sajnos valódiak, de nem többek, mint azok, akik nem felelnek meg az önkényesen felállított és őrülten hülye "normáknak". 

Ha csak egy valami megmarad a bejegyzésből, az legyen az, hogy nem számít, ki mit mond, amíg te boldog vagy abban a testben, amelyikben élsz. Bármilyen közhelyes is.

Eszti